Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Etetős túrán jártunk

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/12/20

Az Óbudai-szigetre szervezett programunk ez alkalommal is sok érdeklődőt vonzott. Lendvai Csaba rövid tájékoztatót tartott, majd nagy lelkesen megindultunk a vezetők után. Alig 20 métert követően az első madarak, amelyeket meg tudtunk mutatni az érdeklődőknek egy zöld küllő és egy nagy fakopáncs volt. Kisebb fenyőrigó csapatokat láttunk ,amelyekbe szőlőrigók vegyültek. A szigeten több tagtársunk – Bárdos Imre, Abonyi Ottó, Szegedy István, Lopusny András – 4 etetőt üzemeltet egész télen. A kirándulás részeként az etetőket meglátogattuk és a rajta mozgó madársereget megmutattuk távolabbról a spektívek segítségével mindenkinek. A „kötelező” cinegék mellett nagy fakopáncs, zöldike és tengelic is megmutatta magát. Ezt követen feltöltöttük az etetőt, hogy a következő héten is legyen elegendő eleségük az odaszokott madaraknak. Közben Bárdos Imre hasznos információkkal segített, hogyan és mivel lehet etetni odahaza a kertben, vagy éppen az ablakban felbukkanó kedvenceket. A fekete napraforgó mellett, így a dió az ami a leginkább javasolt, de kiegészíthetjük almával, vegyes magkeverékkel, cinkegolyóval és még sok egyéb finomsággal. A negyedik etetőnél egy újabb programmal kedveskedtünk az 50 főnyi csapatnak. Kocsi Attila és Ócsai Péter vezetésével és több önkéntes madárszedőnk segítségével madárgyűrűzési bemutatót tartottunk. A nap folyamán hat madárfaj – vörösbegy, csuszka, közép fakopáncs, szén-, kék és fenyves cinege példányaiban gyönyörködhettek a résztvevők. Mindenki számára felejthetetlen élményt jelent kézben tartott madarakkal találkozni és az arcokat látva ez ma sem volt másképpen. A kisebb gyermekeknek lehetőségük volt egy-egy példányt el is engedni. A gyűrűzés közben pedig mindenki sok érdekes információval gazdagodhatott a madarak vonulásával kapcsolatban.
Körülöttünk folyamatosan szóltak a süvöltök, melyekből azonban ez alkalommal sajnos egyetlen példányt sem sikerült fognunk.
A nap utolsó momentuma, hogy a Dunán teleszkópokkal megnézhettünk egy több téli vízimadárvendéget pl. kis bukót, kerce- és kontyos récét.

Madárgyűrűzőhely a "tiszafásnál" (Fotó: Mecseki Attila)

Madárgyűrűzőhely a “tiszafásnál” (Fotó: Mecseki Attila)

Ritka vendég az etetőn a fenyvescinege.  (Fotó: Mecseki Attila)

Ritka vendég az etetőn a fenyvescinege. (Fotó: Mecseki Attila)

Kék cinege  (Fotó: Mecseki Attila)

Kék cinege (Fotó: Mecseki Attila)

Nagy öröm volt látni egy közép fakopáncsot  (Fotó: Mecseki Attila)

Nagy öröm volt látni egy közép fakopáncsot (Fotó: Mecseki Attila)

A vörösbegyről is sok hasznos információt hallhattunk.  (Fotó: Mecseki Attila)

A vörösbegyről is sok hasznos információt hallhattunk. (Fotó: Mecseki Attila)

A gyűrűzőhely mellett mozgott egy ökörszem  (Fotó: Mecseki Attila)

A gyűrűzőhely mellett mozgott egy ökörszem (Fotó: Mecseki Attila)

Reklámok

Jubileumi élőhelykezelés Újpesten

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/11/03

A cikk a következő linkre kattintva érhető el:

Beszámoló

Európai Madármegfigyelő Napok a Naplás-tónál

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/10/03
Tags: ,

Az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából ismét két napos programot szerveztünk a Naplás-tóhoz. Bázisunk – akárcsak a nyári táborok során – a gátőrház volt. Péntek délután már nekiláttunk az előkészítő munkának; 8 hálót a bokrosokban, négyet a nádasban, egyet a ház közelében helyeztünk el. Kis csapatunk 6-kor kelt, kihúztuk a hálókat az első ellenőrzéshez. 7 órakor mentek ki először tapasztalt szedőink, majd innentől fogva (az éjszakát leszámítva) vasárnap délután 2 óráig folyamatosan volt madárgyűrűzés. Szombaton 8 órakor érkeztek meg az első érdeklődők, és nemsokára már közel 90-en várták a bemutatót.

Kocsi Attila madárgyűrűző sokat mesélt a madárvonulásról a program során (Fotó: Lendvai Csaba)

Kocsi Attila madárgyűrűző sokat mesélt a madárvonulásról a program során (Fotó: Lendvai Csaba)

Bemutattuk a függönyhálók működését! (Fotó: Lendvai Csaba)

Bemutattuk a függönyhálók működését! (Fotó: Lendvai Csaba)

Közben standunknál szóróanyagainkból választhatott mindenki, továbbá bemutató anyagainkkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők  1-1 madarat megsimogassanak, ebben tapasztalt kollégáink segítettek

A hétvége során rendszeresen hallottunk vonuló erdei, réti és rozsdástorkú pityereket.

Az első napon több mint 400 madárbarát látogatott meg minket. Vasárnap reggel is érkeztek látogatók szép számmal, 14 óráig kb 200 fő vett részt a madárgyűrűzési bemutatón. A két nap alatt 17 fajból  összesen 126 példányt fogtunk, a legtöbbet csilpcsalpfüzikéből és vörösbegyből. Több olyan fajt is jelöltünk, amely a nyári tábor során nem került elő. Ilyen volt például az erdei szürkebegy és az ökörszem. Az elmúlt 10 év naplás-tavi gyűrűzéseinek első cigánycsukját fogtuk meg az idei programon.

Tojó barátposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Tojó barátposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Cigánycsuk (Fotó: Lendvai Csaba)

Cigánycsuk (Fotó: Lendvai Csaba)

Énekes rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Énekes rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Erdei szürkebegy (Fotó: Lendvai Csaba)

Erdei szürkebegy (Fotó: Lendvai Csaba)

A bázisunkként működő gátőrházat a Fővárosi Csatornázási Művek, illetve a BLV „Sport” Horgász Egyesület bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk!

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban: Ócsai Péternek, Kocsi Attilának köszönjük a szervezésben és madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Nagy Ingridnek, Szabadi Krisztának, Bekő Katinkának,  Sztrehárszki Lilinek, Nagy Anna Fruzsinának, Réthelyi Bálintnak, Pintér Balázsnak és  Kincses Lászlónak.

Sikeres őszi nagytakarítás az Ördög-orom Természetvédelmi Területen

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/09/29

Őszi hangulat a Kiskunságban

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/09/21
Tags: ,

Az első őszi túránkra meglehetősen kevés érdeklődő érkezett a beígért rossz idő miatt, de azért így is négy autóval útnak indultunk a vasútállomásról a Réce-tanösvény felé. Ez első megállóknál kabasólymokat és kék vércséket láttunk vadászni a pusztában, valamint egy subadult rétisas ült messze a távolban egy karón. A tanösvény keleti végénél sok barna rétihéját, egerészölyvet, egy átrepülő kanalasgémet, valamint különböző tollazatú hantmadarakat, fiatal rozsdás csukokat és egy csapat nagy pólingot láttunk. Juhász Imre egy csapat felrepülő túzokcsapatot pillantott meg, amelyet röptében sikerült a hatlábú lesből megfigyelni. Ócsai Péternek és Horváth Gábornak köszönhetően sok rozsdástorkú pityert hallottunk a magasból szólni jellegzetes magas “cíííp” hangjukon. A nap folyamán több vonuló példányt sikerült így észlelni, de sajnos leszállva nem tudtuk őket megfigyelni.

A résztvevőkkel megbeszéltük, hogy autóval folytatjuk utunkat a kunpeszéri út felé. Az utunk során egy az egyik gazdaság géptelepén Horváth Gábor egy kuvikot vett észre egy vontató acélcsövében, melyet sokan le is fotóztak, szépen kint ült a madár a borongós időben.

Útközben az új tehenész telep melletti trágyaszikkasztó tavacskánál álltunk meg, ahol szürke és réti cankókat hallottunk, valamint egy kisebb csapat csörgő réce is találtunk. Itt a szikkasztó mellett egy kiszáradt akáccsúcson egy tojó Nagy sándorpapagáj hangoskodott, amely valószínűleg valamelyik tanyáról szökhetett meg. Jellegzetes hangja messziről elárulta jelenlétét, a résztvevők sokáig figyelgették a madarat és sok fénykép is készült róla.
Innen a kunpeszéri úton túzokokat kerestünk, és szerencsénkre az egyik parlagon hagyott szántón 16 példány fiatal kakast csodálhattunk meg viszonylag közelről, mindenki nagy örömére.

Délután utolsó állomásként megnéztük Szomor Dezső ivadéknevelő tavait, és a mellette elterülő Alsó-Szúnyog pusztát, ahol a sok megmaradt vízállásnak köszönhetően rengeteg vízimadarat láttunk. Elsősorban récefélék voltak igen nagy mennyiségben. Több százas csörgő, kanalas és tőkés réce csapatokat, valamint nyílfarkú és fütyülő récéket láttunk. A nyári ludak is majd ezres csapatban együtt mozogtak már a fiatalokkal. Két-három példány fiatal rétisas tanyázott a pusztán, a környező kiszáradt fák ágairól tartották szemmel a vízimadarakat. Később az egyik madár fiatal nyári ludakra csapott rá, de sikertelenül zárult vadászata. Partimadarakból bíbiceket, két példány havasi partfutót és sok sárszalonkát láttunk az iszapos parton táplálkozni. Érdekességként egy fiatal bütykös ásóludat és egy fiatal sarlós partfutót figyelgettünk sokáig a közeli vízfoltokon. Az ivadéknevelőknél egy szép öreg üstökösgém is szem elé került.

Köszönjük szépen a túravezetők nyújtotta segítségét, így Bárdos Imrének, Balogh Ferencnek, Juhász Imrének, Horváth Gábornak és Ócsai Péternek egyaránt. Ritka alkalom volt, hogy több madarász vezetőnk volt a túrán, mint résztvevő, de így annál több madárfajt tudtunk megmutatni az érdeklődőknek.

Várunk sok szeretettel minden blogolvasót az októberi 1-2. napján megrendezésre kerülő Európai Madármegfigyelő Napokon és az október 29-ére szervezett Homoktövis élőhelykezelési akciónkon!

MME Budapesti Helyi Csoport
Berényi Zsombor

Kis csapatunk (Fotó: Horváth Gábor)

Kis csapatunk (Fotó: Horváth Gábor)

Juhász Imre valamit talált (Fotó: Ócsai Péter)

Juhász Imre valamit talált (Fotó: Ócsai Péter)

Kuvik a csőben (Fotó: Ócsai Péter)

Kuvik a csőben (Fotó: Ócsai Péter)

Nagysándor papagáj, a szökevény (Fotó: Ócsai Péter)

Nagy sándorpapagáj, a szökevény (Fotó: Ócsai Péter)

Túzokot figyelve (Fotó: ÓCsai Péter)

Túzokot figyelve (Fotó: Ócsai Péter)

Alsó-Szúnyog (Fotó: Horváth Gábor)

Alsó-Szúnyog (Fotó: Horváth Gábor)

Beszámoló a III. Naplás-tavi madárgyűrűző akcióról

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/09/07
Tags: , ,

Harmadik alkalommal rendeztünk nyár végi madárgyűrűző tábort a Naplás-tónál. Idén 13 napos akciót terveztünk, amelynek megvalósításába sikerült több önkéntes segítőt bevonnunk.

A bázisunkként működő gátőrházat a Fővárosi Csatornázási Művek, illetve a BLV „Sport” Horgász Egyesület bocsátotta rendelkezésünkre idén is, amit ezúton is köszönünk! A csapat magját természetesen a madárgyűrűzők alkották, Ócsai Péter és Kocsi Attila végig segítették a megvalósítást. A kezdés előtt 2 nappal Bajor Zoltán, K. Szabó Attila és Moharos Zsolt segítségével  kitisztítottuk a hálóállásokat és újabbakat alakítottunk ki a nádasban. 13-án dél körül kezdtük el munkát, amely a gyűrűz állomás berendezésével és a hálók kifeszítésével telt. Késő délután már sikerült is jó néhány madarat meggyűrűzni, amelyet 60 érdeklődő már meg is tudott tekinteni. Az időjárás kegyes volt hozzánk, csak egy napot mosott el az eső. A madarak száma eléggé hullámzott, voltak olyan napok, amikor csak 30-40 madár került a hálókba, de 100 példány felett is fogtunk az egyik napon. Természetesen a hajnali, reggeli órák voltak a legproduktívabbak, de volt, hogy este is sok madár repült a hálókba. Az akció során minden kilátogató megtekinthette a madárgyűrűzés folyamatát, módszereit, sok információt kaphatott a terület élővilágáról és általában a madárvédelemről. Szemléltető molinóink, segédanyagaink, kiadványaink segítségével remélhetőleg sok hasznos és érdekes információt tudtunk átadni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A 13 nap során 38 fajból összesen 661 madár akadt a hálóinkba, ebből visszafogás 73 alkalommal volt. A tábor ideje alatt 795 látogató érkezett, legtöbben célzottan jöttek hozzánk, de jó néhányan csak arra jártak és véletlen csöppentek bele a madárgyűrűzési bemutatóba. Az akció leggyakoribb madarának ismét a barátposzáta bizonyult, a teljes mennyiség 22 %-át tették ki, összesen 129 egyedet jelöltünk meg. Nagyobb számban fogtunk sisegő füzikét (86) széncinegét (43 pld), füsti fecskét (30), cserregő illetve foltos nádiposzátát (25-25 pld). Ritkább fajok is megkerültek, mint például 3 példány nagy fülemüle, 1 berki tücsökmadár, de nem hiányozhattak a mindig népszerű őszapók, vörösbegyek és kék cinegék sem. A korábban nem fogott fajok között szerepelt a jégmadár, a házi rozsdafarkú, a nádirigó, illetve, a füsti és a partifecske. A nádba kihelyezett 4 hálóállás segítségével jóval több nádiposzátát sikerült megjelölnünk, 4 faj 68 példányát. Természetesen a tavat és környékét is rendszeresen figyeltük, így érdekes faunisztikai megfigyelésekkel is gazdagítottuk adatbázisunkat.  A vízen sikerült megfigyelnünk csörgő récét (1 pld.), kormos szerkőt, de egy átrepülő búbos vöcsök is megjelent. A közel két hét során egy dankasirály rendszeresen bejárt a tóra, gyakran hallottunk fekete harkályt, hollót, illetve 1-1 alkalommal láttunk kabasólymot és darázsölyvet. Hüllőkben sem volt hiány, ugyanis 4 kígyófajt láttunk a 13 nap alatt. Kétszer találtunk rézsiklót, egy erdei sikló a bázis melletti farakás alatt tanyázott, illetve kockás és vízisiklóval is összefutottunk. A Rákosmenti  Mezei Őrszolgálat képviseletében Moharos Zsolt bemutatta az MME-vel közös teknősvédelmi tevékenységet. A felelőtlen emberi tevékenység eredményeként nagy számban található a tóban ékszerteknős (sárgafülű, vörösfülű, díszes, hieroglifás), amelyek élve fogó csapdával történő begyűjtése folyik egész évben. A program nagyon sikeres, ugyanis 100 példányt fogtak már be egyedet, amelyeket az állatkertben helyeznek el. A Napláson még szép számban él a hazánkban őshonos mocsári teknős, amelynek fennmaradását veszélyeztetik ezek a tájidegen fajok. Egy alkalommal egy közelben táborozó gyerekcsoportnak is sikerült programot biztosítani.

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban! Láng Ritának, Ócsai Péternek, Kocsi Attilának, Bajor Zoltánnak, K. Szabó Attilának köszönjük a szervezésben és madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Balogh Lillának, Bakcsa Erikának, Bekő Katinkának, Benesovits Nórának, Hazafi Dorottyának, Kovács Zsófiának, Körmendi Csillának, Nagy Anna Fruzsinának, Nagy Ingridnek, Szabadi Krisztának,  Sztrehárszki Lilinek, Kincses Lászlónak, Réthelyi Bálintnak, Sümegi Istvánnak és Takács Ádámnak. A hálók biztosításáért köszönet illeti Lukács Katát, Karcza Zsoltot és Sarlós Dávidot.

Az utolsó két estén éjjeli rovarászattal gazdagítottuk a programot, ennek megszervezésében köszönet illeti Mészáros Ádámot és Karl Csabát.

Szintén köszönetet kell mondanunk Becsei Katalinnak, aki a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály képviseletében egy teljes napig tartó „békás” gyerekstandot szervezett.

A médiát is érdekelte a program, a Rákosmente TV forgatott a helyszínen, illetve a Kossuth Rádió Oxigén című adásához készítettek riportokat.

Legközelebb október első két napján az Európai Madármegfigyelő Napok budapesti rendezvényén találkozhatnak hasonló programmal ugyanitt!

13 napig feszült a kerítésen az MME molinója (Fotó: Lendvai Csaba)

13 napig feszült a kerítésen az MME molinója (Fotó: Lendvai Csaba)

A tó hajnalban. (Fotó: Lendvai Csaba)

A tó hajnalban. (Fotó: Lendvai Csaba)

Tövisszúró gébics (Fotó: Lendvai Csaba)

Tövisszúró gébics (Fotó: Lendvai Csaba)

Foltos nádiposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Foltos nádiposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Barátposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Barátposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)

Barátcinege (Fotó: Lendvai Csaba)

Barátcinege (Fotó: Lendvai Csaba)

Meggyvágó (Fotó: Lendvai Csaba)

Meggyvágó (Fotó: Lendvai Csaba)

Fekete rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Fekete rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Nádirigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Nádirigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Fitiszfüzike (Fotó: Lendvai Csaba)

Fitiszfüzike (Fotó: Lendvai Csaba)

Berki tücsökmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

Berki tücsökmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

Kormos légykapó (Fotó: Lendvai Csaba)

Szürke légykapó (Fotó: Lendvai Csaba)

Munkában Kocsi Attila madárgyűrűző

Munkában Kocsi Attila madárgyűrűző (Fotó: Lendvai Csaba)

Ócsai Péter is sok madarat gyűrűzött meg. (Fotó: Lendvai Csaba)

Ócsai Péter is sok madarat gyűrűzött meg. (Fotó: Lendvai Csaba)

Kis fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)

Kis fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)

Nagy fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)

Nagy fakopáncs (Fotó: Lendvai Csaba)

Kockás sikló (Fotó: Lendvai Csaba)

Kockás sikló (Fotó: Lendvai Csaba)

Énekes rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Énekes rigó (Fotó: Lendvai Csaba)

Fülemüle (Fotó: Lendvai Csaba)

Fülemüle (Fotó: Lendvai Csaba)

Nagy fülemüle (Fotó: Lendvai Csaba)

Nagy fülemüle (Fotó: Lendvai Csaba)

Az egyik nagy sztár: jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

Az egyik nagy sztár: jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

Füsti fecske (Fotó: Lendvai Csaba)

Füsti fecske (Fotó: Lendvai Csaba)

Esténként nagyobb számban érkeztek érdeklődők (Fotó: Lendvai Csaba)

Esténként nagyobb számban érkeztek érdeklődők (Fotó: Lendvai Csaba)

Fiatal rézsikló (Fotó: Lendvai Csaba)

Fiatal rézsikló (Fotó: Lendvai Csaba)

Szalakóta Road Show 2016

Posted in Beszámolók,madárvédelem Szerző: mmebudapest - 2016/07/14
Tags: , , , , , ,

Idén ismét megszerveztük nyilvános szalakóta gyűrűzési akciónkat. A rendezvény előtti időszakban ellenőriztük a Felső-Kiskunságban kihelyezett több mint 100 mesterséges odúnkat.
Az idei eredmények alapján 58-60 pár költött területen, amelyből a mi ládáinkban 50 pár talált otthonra. Néhány esetben már kirepülős fiókákat találtunk, de volt olyan fészek is, ahol még kotlott a tojó.
A gyűrűzésre 50 érdeklődő érkezett. Közösen 6 odút néztünk meg. Az első helyen három fióka volt gyűrűzhető, de a közelben található másik odúban pusztulást tapasztaltunk. A harmadik megállónál kb. 20 napos fiatalokat tudtunk megmutatni. A 4. odú meglepetésként volt betervezve, ugyanis ebben 10 napos búbosbanka fiókák lapultak. A délelőtt során kisebb és nagyobb szalakóta fiókákat is sikerült látni, így több „fiókafázist” tudtunk bemutatni.

Ezúton köszönjük önkénteseinknek a munkát, akik a felmérésben, odúkihelyezésben, karbantartásban, illetve a gyűrűzésben segédkeztek az év során. Név szerint: Bárdos Imre, Juhász Imre, Szász László, Benesovits Nóra, K. Szabó Attila, Sarlós Dávid, Karcza Zsolt, Lukács Katalin, Ócsai Péter, Balogh Katalin, Péntek István, Kovács Miklós.

Az első fiókák gyűrűzése. (Fotó: Balogh Katalin)

Az első fiókák gyűrűzése. (Fotó: Balogh Katalin)

Sok érdeklődő érkezett (Fotó: Balogh Katalin)

Sok érdeklődő érkezett (Fotó: Balogh Katalin)

7-8 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

7-8 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

13 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

13 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

Kb. 18 napos szalakóta fióka (Fotó: Zilahy Tibor)

Kb. 18 napos szalakóta fióka (Fotó: Zilahy Tibor)

20-23 napos szalakóta (Fotó: Zilahy Tibor)

20-23 napos szalakóta (Fotó: Zilahy Tibor)

Kirepült fióka Apaj közelében (Fotó: Balogh Katalin)

Kirepült fióka Apaj közelében (Fotó: Balogh Katalin)

Búbosbanka 10 naposan (Fotó: Zilahy Tibor)

Búbosbanka 10 naposan (Fotó: Zilahy Tibor)

 

Partifecske telep felújítás

Posted in Beszámolók,madárvédelem Szerző: mmebudapest - 2016/04/27
Tags:

Lassan hagyománnyá válik, hogy Bebesi Zoltán, a Merzse-mocsár lelkes híve és legszorgalmasabb látogatója irányításával a területen, illetve annak körzetében a partifecskék és gyurgyalagok számára költésre alkalmas partfalakat készítünk elő.

A tavalyi partfalakat csak a partifecskék vették igénybe, de azok sikeresen költöttek, még azt is leszámítva, hogy néhány fészket a róka kiásott.
Idén a Juhász Imre és Gergő által biztosított kiszállítás és munkaeszköz biztosítás lehetővé tette, hogy nyolc lelkes tagunk néhány óra alatt előkészítse a terepet. Már csak a madarakat várjuk.

A kemény mag kemény munkában! (Fotók: Simig Péter)

A kemény mag kemény munkában! (Fotók: Simig Péter)

Reméljük a gyurgyalagok és partifecskék ismét jönnek majd költeni.

Reméljük a gyurgyalagok és partifecskék ismét jönnek majd költeni.

Az eredmény...

Az eredmény…

... és akik megvalósították!

… és akik megvalósították!

Szeles kiskunsági nap sok madárfajjal

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/04/20
Tags: , , ,

Áprilisi fő túránkat az egyik közkedvelt területre, a Felső-Kiskunsági pusztára szerveztük.

Közel 50-en vágtunk neki az pár km-es túrának. Akik a vasútállomásra érkeztek szerencsések voltak mert mindjárt két gulipán megfigyelésével gazdagodhattak. Az Apaj melletti Réce tanösvényen vezetett ismét sok érdekességet tartogatott az érdeklődök számára. Az első órában a szép napsütés mellett közepes szél fújt mindössze, a jó fények kiváló lehetőségeket adtak a nedves pusztát kedvelő fajok megfigyelésére. Teleszkópjaink segítségével rengeteg cankófélét, gémeket, ludakat láthattunk. Ragadozókból sem volt hiány, talán a legizgalmasabb két rétisas megfigyelése volt, de később egy frissen érkezett kabasólymot is láttunk vércsékkel közösen vadászni. 10 után már nagyon erős szél fújt, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. A szöveges leírás helyett inkább a fotók meséljenek erről a szép délelőttről.

Apaj_20160418_Lendvai_Csaba_001

A puszta látképe (Fotó: Lendvai Csaba)

A puszta látképe (Fotó: Lendvai Csaba)

A tanösvény kezdeténél mindjárt sok madárfajt láttunk. (Fotó: Lendvai Csaba)

A tanösvény kezdeténél mindjárt sok madárfajt láttunk. (Fotó: Lendvai Csaba)

 

A bíbic a puszta jellegzetes és gyakori költőfaja (Fotó: Mecseki Attila)

A bíbic a puszta jellegzetes és gyakori költőfaja (Fotó: Mecseki Attila)

Tojó barna rétihéja (Fotó: Mecseki Attila)

Tojó barna rétihéja (Fotó: Mecseki Attila)

Sárszalonka (Fotó: Mecseki Attila)

Sárszalonka (Fotó: Mecseki Attila)

Egerészölyv (Fotó: Mecseki Attila)

Egerészölyv (Fotó: Mecseki Attila)

A természetvédelem címeremadara: a nagy kócsag (Fotó: Mecseki Attila)

A természetvédelem címermadara: a nagy kócsag (Fotó: Mecseki Attila)

Szintén gyakori költőfaj a nyári lúd, amelyet több helyen apró fiókákkal láttunk. (Fotó: Mecseki Attila)

Szintén gyakori költőfaj a nyári lúd, amelyet több helyen apró fiókákkal láttunk. (Fotó: Mecseki Attila)

A puszta egyik ékköve a sárga billegető (Fotó: Mecseki Attila)

A puszta egyik ékköve a sárga billegető (Fotó: Mecseki Attila)

A nylt területek gyakori sármányfaja, a sordély (Fotó: Orbán Zoltán)

A nyílt területek gyakori sármányfaja, a sordély (Fotó: Orbán Zoltán)

Nászrepülő sárszalonka... (Fotó: Orbán Zoltán)

Nászrepülő sárszalonka… (Fotó: Orbán Zoltán)

...amely jellegzetes pergő hangját a faroktollával adja nagy sebességgel végrehajtott nászrepülése közben (Fotó: Orbán Zoltán)

…amely jellegzetes pergő hangját a faroktollával adja nagy sebességgel végrehajtott nászrepülése közben (Fotó: Orbán Zoltán)

A fekete fejű és piros csőrű szerecsensirályok folyamatosan a területen mozogtak (Fotó: Mecseki Attila)

A fekete fejű és piros csőrű szerecsensirályok folyamatosan a területen mozogtak (Fotó: Mecseki Attila)

Várakozáson felüli sikerrel zárult a tavaszi nagytakarítás a Palotai-szigeten

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/04/04
Tags: ,

Az Újpest északi részén található Palotai-sziget Természetvédelmi Terület 1999 óta élvez helyi szintű védettséget a Fővárosi Önkormányzatnak köszönhetően.

A 49,2 hektáros terület két különálló részből tevődik össze, melyeket az Észak-Pesti Szennyvíztisztító telephelye választ el egymástól.

Az igen értékes terület legfőbb értéke az az ártéri ligeterdő, mely még ma is hűen tükrözi az emberek által nem bolygatott Dunai ártér ősi képét.

A szigeten több évtizede semmiféle erdőgazdálkodási tevékenység nem zajlik, melynek köszönhetően a természetes folyamatok mind a mai napig zavartalanok a szigeten.

Ugyanakkor az erdőt a védetté nyilvánítást megelőzően és egyes részeit ezt követően is sokan illegális szemétlerakóhelyként használták. Ezt a súlyos állapotot tovább növelte, hogy olykor a Dunai áradások is tetemes mennyiségű hulladékot hoznak be a fák közé.

A szemét összegyűjtésére tett első jelentősebb kísérletet Egyesületünk Budapesti Helyi Csoportja végezte 2012-ben, amikor összesen 55 köbméter hulladékot sikerült eltávolítani a területről. Még ebben az évben a WWF-fel karöltve további 10 köbméter szemét összeszedésére került sor.

Ezt követően a Főkert Nonprofit Zrt. az FKF Zrt.-vel közösen, a Fővárosi Önkormányzat koordinációja mellett 2016 év elejéig összesen több, mint 400 köbméter hulladékot vitt el a szigetről.

Ez a bíztató folyamat folytatódott 2016 április 2-án, az MME Budapesti Helyi Csoportja önkénteseinek köszönhetően.

A 9 órára meghirdetett találkozóra összesen 22-en érkeztek, de a területre történő besétálás során még további csatlakozók is társultak hozzánk, így a nap folyamán 35-en segítették a tavaszi nagytakarítást.

A védett terület északi részének közepén elhelyezett bázishelyünk környékén már a koradélelőtti órákban tetemes mennyiségű zsák gyűlt össze, így a Főkert segítségével napközben is történt szemételszállítás.

A munka nagy lelkesedéssel zajlott egészen délután 5 óráig, melyet a remek tavasz idő és a finom ételek folyamatos készítése is segített.

A töretlen lelkesedés komoly eredményeket hozott a terület megtisztítását illetően: a nap végére 145 darab zsák telt meg, melyek mellett kb. fél köbméter bezsákolhatatlan hulladék – hűtőajtók, bútordarabok, tv-k stb. – is előkerült. Ezen kívül összesen 30 darab gumit is összegyűjtöttünk, melyek között igen nehéz traktor és tehergépkocsi kerekek is voltak. A nagy mennyiségű hulladék elszállítása a Főkert segítségével egészen este 10 óráig eltartott!

Összességében 25 köbméter szeméttől szabadítottuk meg a területet, mely az elmúlt évek eredményeivel együtt mára azt az eredményt hozta, hogy az északi erdőrész alsó kétharmada döntően szemétmentessé vált. A rév utcához közel eső legészakibb területek azonban még most is igen rossz állapotban vannak hulladék-téren, így tervezzük, hogy további akciókat is szervezünk az elkövetkezendő években. Ha az elmúlt évek ütemében zajlik a hulladékmentesítés akkor várhatóan pár éven belül teljesen megtisztulhat a főváros eme páratlan élővilággal rendelkező védett területe.

A tavaszi nagytakarítás megkezdése előtt, már kora reggel elkészült a bázishelyünk, ahol az önkéntesek ellátásáról gondoskodtunk. (Fotó: Bajor Zoltán)

A tavaszi nagytakarítás megkezdése előtt, már kora reggel elkészült a bázishelyünk, ahol az önkéntesek ellátásáról gondoskodtunk. (Fotó: Bajor Zoltán)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Főkert NZrt. által szervezett szemétszedést a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata is segítette. (Fotó: Bajor Zoltán)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Főkert NZrt. által szervezett szemétszedést a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata is segítette. (Fotó: Bajor Zoltán)

Délutánra annyi szemét összegyűlt, hogy a Főkert NZRt.-nek már napközben is gondoskodnia kellett a zsákok elszállításáról. (Fotó: Bajor Zoltán)

Délutánra annyi szemét összegyűlt, hogy a Főkert NZRt.-nek már napközben is gondoskodnia kellett a zsákok elszállításáról. (Fotó: Bajor Zoltán)

A legrosszabb állapotokat a terület északi szegélyében, a Rév utca mentén találtuk. (Fotó: Bajor Zoltán)

A legrosszabb állapotokat a terület északi szegélyében, a Rév utca mentén találtuk. (Fotó: Bajor Zoltán)

A nap folyamán előkerült egy vöröshasú unka is… (Fotó: Bajor Zoltán)

A nap folyamán előkerült egy vöröshasú unka is… (Fotó: Bajor Zoltán)

… mely veszélyt érezve hátára fordulva élénk hasmintázatával igyekszik ráijeszteni ellenségeire. (Fotó: Bajor Zoltán)

… mely veszélyt érezve hátára fordulva élénk hasmintázatával igyekszik ráijeszteni ellenségeire. (Fotó: Bajor Zoltán)

A Palotai-sziget egyik védett növénye a szálkás pajzsika, melyből többet is megfigyelhettünk az erdő kidőlt fatörzsein. (Fotó: Bajor Zoltán)

A Palotai-sziget egyik védett növénye a szálkás pajzsika, melyből többet is megfigyelhettünk az erdő kidőlt fatörzsein. (Fotó: Bajor Zoltán)

Következő oldal »