Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Gólyaállomány-felmérés Pest megye déli részén

Posted in Érdekességek,Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2011/07/18
Tags: , , ,

Az MME Budapesti helyi csoportja 2011-ben ismét felmérte a működési területéhez tartozó fehér gólya állományt. A munkát minden év júliusában kell elvégezni, amikor a fiatalok már állnak a fészkekben, így számlálásuk könnyen megoldható. Az idei év az utóbbi 10 évvel összehasonlítva magasan a legjobb. Tavaly is sok gólyapár kezdett költésbe, de a fészkelési sikerük borzasztóan alacsony volt. Ennek oka elsősorban a május második felében tapasztalt hosszan tartó hideg időjárás, amelyet a kis fiókák nehezen tudnak átvészelni. 2011 tavaszán több olyan fészek is lakott volt, ahol 5-8 éve nem költöttek gólyák, továbbá több helyen új párok jelentek meg és új fészket építettek.
A felmérések során 42 települést jártunk be a Csepel-szigeten, a Kiskunság északi részén, illetve Cegléd és Törtel környékén. Összesen 347 fiókát regisztráltunk 136 fészek ellenőrzése során, melyből 90 fészek volt lakott, 30 helyen üresen maradt fészektartókat, illetve 16 lakatlan fészket találtunk, emellett 5 esetben magányos gólyát észleltünk, illetve sikertelen költést jegyeztünk fel. Az átlagos fiókaszám 3,86, amely nagyon jó szám szemben a tavalyi  2,31-es Pest megyei, illetve 1,66-os országos eredménnyel.
A fiatalok több helyen már el is hagyták a fészket, ami szintén a szokásosnál jóval korábbinak mondható.
A felmérések során egy sajnálatos esetet is tapasztaltunk, ugyanis egy fészek Cegléd közelében ledőlt, de szerencsére a fiatalok már tudtak repülni, így nem esett semmi bajuk.
A fészkek adatai, a költési eredmények, fotók megtekinthetőek az MME Fehér gólya online adatbázisában.

Szigetcsépre 7 év után tértek vissza a gólyák.

Sajnálatos módon Cegléd mellett egy fészek ledőlt. A fiókák már repülősek voltak, így nem esett bajuk. Jövőre egy fészektartó kerül kihelyezésre.

Nagyon ritkán lehet találkozni hat fiókás családdal. Jászkarajenőn az idén volt egy ilyen fészekalj.

Ez a ceglédi gólya 2 fiókát nevelt fel. (fotók: Lendvai Csaba)

Színesgyűrűt kaptak a szalakóták!

Posted in Beszámolók,madárvédelem,odú Szerző: mmebudapest - 2011/07/11
Tags: , , , , ,

Egy igen forró szombati napon 35 érdeklődő részvételével  meggyűrűztük az Apaj térségében kihelyezett D odúkban nevelkedő szalakóta fiókákat. Közel 30 madárra került színes gyűrű, ami lehetőséget ad rá, hogy nyomon kövessük őket vonulásuk során. A fiókákra egy acélgyűrű, egy apró zöld gyűrű és egy 3 fekete karaktert viselő fehér gyűrű került. A zöld gyűrű azt jelzi, hogy a madár a Kiskunságban kelt. Ennek akkor van jelentősége, ha a fehér gyűrű leolvasására nincs lehetőség. Több odúban még a gyűrűzéshez túl kicsi fiókákat is találtunk, de zömmel már 2-3 hetes madarak lapultak. Menet közben egy egy vörös vércse fészekaljat is meglátogattunk. Egy régi 4 méter magas fészekben 4 fióka lakott. Egy rövid időre lehoztuk őket, mindenki nagy örömére. Aki kitartó csapat számára a nap még egy érdekességet tartogatott. Ahogy hírt adtunk róla, a Merzse-mocsár közelében kihelyezett D odúnkat egy füleskuvik család vette birtokba. A 4 fióka már szép nagy és majdnem teljesen kifejlett tollazatú volt, amelyek néhány napon belül el is hagyják a fészket.

A csapat az első ellenörzésre váró fészeknél.

A madarak gyűrűzését nagy figyelemmel kisérte a csapat.

Vajon hányan vannak az odúban?

Az egyik lakó.

Szalakóta fészekalj.

A szalakóta road show autó arzenálja!

Egy anyányi fióka Apaj mellett.

Egy - nagyobb fiókákat - rejtő fészekalj.

Neki már csak pár nap kell és elhagyja a fészket.

A vörös vércse fészek legéletrevalóbb lakója.

A Kiskunságból a Merzse-mocsár közelében levő lakott füleskuvik fészekaljhoz látogattunk el.

Juhász Imre tagtársunk - az odú kihelyezője - a kis bagoly társaságában.

Megdöbbent tekintet.

Mérges tekintet. (Fotók: Balogh Katalin, Lendvai Csaba)

A programról készült videók:
Készítette: Orbán Zoltán



Készítette: Szeghalmi János:
http://www.youtube.com/watch?v=znl26fUogP8&feature=channel_video_title

A pénteki program elmarad!

Posted in Uncategorized Szerző: mmebudapest - 2011/07/06

Sajnálatos dolog, történt, ugyanis a búbosbanka fiókák elpusztultak, így a péntek délutáni program elmarad!

Ismét fészkel a füleskuvik a Merzse-mocsár egyik mesterséges odújában

Posted in Érdekességek,odú Szerző: mmebudapest - 2011/07/05
Tags: , ,

Ismét költött a füleskuvik azoknak a mesterséges odúknak az egyikében, amelyeket az MME Budapesti Helyi Csoportja helyezett ki az elmúlt években a Merzse-mocsár Természetvédelmi Területre. A “D” típusú odúban 5 db 2 hetes fiókát találtak.

Füleskuvik fiókák a D odúban

A helyi csoport 2008 óta működtet odútelepet a területen. Kezdetben csak “A” és “B” típusú odúkat helyeztek ki, mára azonban több “D” típusú és denevérodú, valamint 7 vércse költőláda is kikerült a területre. Ezekkel együtt összesen több mint 40 odú és egyéb természetvédelmi berendezés található a Merzse környezetében.

A fiókák két hetes korukban már javában tollasodnak

A füleskuvikkal – amely Magyarország egyetlen vonuló bagolyfaja – Budapest keleti peremterületein elsősorban a Naplás-tó, a Rákos-patak és a Merzse környékén találkozhatunk. A közelmúltban újabb területen, az újpesti Farkaserdő mellett is előkerült e kisméretű ragadozó, melynek állománya remélhetőleg a fészkelőládák kihelyezésével tovább erősödik a fővárosban.

Köszönjük az odúfelmérésben résztvevők munkáját! (fotók: Bajor Zoltán)

Újra szalakótagyűrűzés a Kiskunságban

Posted in Érdekességek,madárvédelem,odú,Programok Szerző: mmebudapest - 2011/07/04

Idén újra szalakótagyűrűzést szervezünk a Kiskunságban kihelyezett odúinknál. A program július 9-én, szombaton kerül megrendezésre Bugyi-Apaj térségében. A fészkelésre alkalmas D odúkat Szegedy István, Lopusny András, Bárdos Imre és Balogh Ferenc helyezte ki és ellenőrzi évről évre. Idén újabb odúk kerültek kihelyezésre, továbbá Sarlós Dávid is három saját készítésű odút is telepített  a madaraknak. A tervünk, hogy a lakott odúkat végigjárjuk és a gyűrűzéshez már elég fejlett fiókákat jelölőgyűrűvel látjuk el, amely során lehetőség lesz a szalakótákat testközelből megnézni, lefotózni.
Idén színesgyűrűkkel is meg tudjuk jelölni a madarakat. A gyűrűket a kékvércse- és a szalakóta-állomány egységes természetvédelmi kezelését és állategészségügyi monitorozását célzó  magyar-szerb határon átnyúló projekt biztosítja számunkra.
Találkozó: 9:00-kor a szittyóürbői kocsmánál. Bugyiról Kunpeszér felé kell jönni egy rossz minőségű úton, kb. 9 km-re lesz egy kis település, ahol a találkozó lesz.

Harcias szalakóta fióka gyűrűzés közben.

A program szervezői: Verseczki Niki, Szegedy István, Lopusny András, Bárdos Imre, Balogh Ferenc, Sarlós Dávid

A helyszínek csak gépkocsival megközelíthetőek!

Mindenki szeretettel várunk!