Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Túzok utcai programokról röviden

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2010/05/31
Tags: , , , ,

Két programmal is vártuk a hétvégén az érdeklődőket. Szombat este 19:00 órakor 16-an gyűltünk össze egy kis esti hangulat-madarászatra. Az idő kellemes volt, a nádi énekes madarak (nádirigó, énekes nádiposzáta) aktívan énekeltek, a nádas felett repkedett az ott költő barna rétihéja pár. A hím néhány percre ki is ült egy közeli fűzfára. Sajnos a célfajunk, a füleskuvik ma este megmakacsolta magát és nem jelentkezett.  A fülemülék még aktívan énekeltek és jó néhány sárgarigót is hallottunk.  A jövőben igyekszünk majd egy újabb füleskuvikos estét szervezni, amire meghívót fogunk küldeni a baglyoknak is.
Másnap reggel egy kutatási projekt (CES) keretében madárgyűrűzési bemutatóra vártuk tagjainkat. A hálókat Hegedüs Dani vezetésével már hajnalban kihelyeztük. A combközépig érő víz nem szegte kedvünket és 11 óráig folyamatosan zajlott a madárgyűrűzés. A fülledt időjárásnak köszönhetően a hálóba került madarak száma elmaradt a megszokottól, de így is 6 faj 11 példányát sikerült megfogni. A gyűrűzött madarak között volt cserregő, foltos és  énekes nádiposzáta, nádirigó, nádi tücsökmadár, és egy valószínűleg ezen a télen ugyanitt gyűrűzött kék cinege. A programra 21 érdeklődő látogatott el ezen a kellemes vasárnap reggelen.

Szombat este a túzok utcai lápnál

Nádirigó, amelyből több pár költ a területen

Hálóállás a nádasban

Énekes (balra) és cserregő nádiposzáta (jobbra) a "gyűrűzőasztalnál"

Reklámok

Viharvert nagy fakopáncs fióka sikeres mentési akciója

Posted in madárvédelem Szerző: mmebudapest - 2010/05/26
Tags: , ,

2010 május 25-én délelőtt lakossági bejelentés érkezett az MME központba egy bajba jutott harkályfiókáról Kőbányán, a Harmat utcában. Egy nagy fakopáncs szülőpár rendszeres vendége volt telente a lakók által kihelyezett madáretetőknek, ezért a szívükön viselték a család sorsát. Az éjjeli hatalmas zivatar során egy villám belecsapott abba a fűzfába, amelyben a nagy fakopáncsok fiókákkal teli odúja volt. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem az odúnál hasadt ketté a derék vastagságú fatörzs, hanem egy méterrel az alatt. Viszont az odúnyílással lefelé fordulva ért földet a letört lombozat. A bejelentő, név szerint Hamvas Ágnes elmondása szerint a hajnali órákban a harkálycsalád szokatlanul hangos kéregető/hívó hangjától volt lármás a négyemeletes házsor udvara, ahol a fa állt. Sajnálatos módon a közelben portyázó szarkák is felfigyeltek a zűrzavarra. Ez lett a veszte két harkályfiókának, amelyek kiestek vagy netán csak kikíváncsiskodtak az odúból. De még egy, az odúban lapuló harmadik fiókát is hallani vélt Ágnes, ezért hívta az MME-t. Mivel én Kőbányán lakok és dolgozok, valamint az MME Budapesti Helyi Csoport lelkes tagja is vagyok, ezért a központból Lendvai Csaba engem kért meg, hogy menjek ki a helyszínre, a Harmat utcába és nézzem meg, hogy mit lehet tenni a fióka megmentésének érdekében. Szomorú látvány fogadott: az odú nyílása alatt tépett harkályfióka tollak, az odúban síri csönd, az odú régi hűlt helyét kereső szülők tétova mozgása az állva maradt törzsrész csonkja körül. Állítólag eleinte a földön heverő letört fatörzsön is keresgéltek a szülők, amikor még folyamatosan hallhatták a fiókák kéregető hangját, még a szarkatámadás előtt. Az odú nyílásán bedugott vékony faág ugyan szóra bírta az odú mélyén meglapuló fiókát, de a szűk bebúvónyílás miatt lehetetlen küldetésnek tűnt a kiszabadítása. Nem volt mit tenni, meg kellett várni, hogy a fióka magától kijöjjön és csak bízni lehetett abban, hogy ezt a lakók veszik észre előbb és nem a szarkák. Szerencsére a kora délutáni órákban ez így is történt. Ágnes nagy örömmel hívott telefonon, hogy már biztonságban van a madár egy néhány helyen kilyuggatott cipős dobozban.

Nagy fakopáncs fióka mentés után (Fotó: Dr. Nagy József)

Injekciós fecskendővel történő gyors itatást követően megértő főnököm, Dr. Nagy József segítségével autóval elvittük a területileg illetékes madármentő állomásra, amelynek a Fővárosi Állat- és Növénykert Élet-Halál Háza ad otthont. Itt szakszerű ellátást kapott és igen kedvezőnek ítélték az immáron sikeresen megmentett nagy fakopáncs fióka túlélési esélyeit. Amint önálló táplálkozásra és repülésre képes lesz, szabadon engedik.

A Fővárosi Állat- és Növénykert madármentő állomásán jó kezekbe került a fióka (Fotó: Dr. Nagy József)

A megmentők (Hamvas Ágnes és Ujicsni Katalin)

Szöveg: Dr. Dezső Péter

Programok május utolsó hétvégéjére

Posted in Érdekességek,Programok Szerző: mmebudapest - 2010/05/26
Tags: , , ,

Ezen a hétvégén két rövid programot szervezünk, mindkettőt a Kőbányán található Túzok utcában. Az első akció szombat este lesz. A program során fő cél, hogy halljuk, megfigyeljük az ott élő füleskuvikokat. Hegedüs Dani segítségével, megpróbáljuk megfogni és meggyűrűzni az egyik példányt. Ha sikerrel járunk, akkor lehetséges, hogy testközelből is megcsodálhatjuk a madarat. A területen sok nádi énekesmadár él, amelyek rendszeresen éjjel is énekelnek. A baglyok mellett tehát a Túzok utcai éjszaka hangjaival is megismerkedhetünk. Aki lemaradt a fülemülék éjszakájáról, akkor jó eséllyel most bepótolhatja, ugyanis fülemüle is bőven van a bokrosokban. Az utóbbi időszak nagy esőzései miatt a terület elég sáros, ezért vízálló lábbeli (bakancs, esetleg gumicsizma) ajánlott. Mivel a program sötétben ér majd véget célszerű elemlámpát is hozni.
Találkozó: 19:00 órától a patak hídjánál. (Részletek alább)
Második programunk: Ugyanott a Túzok utcában a CES (Állandó ráfordítású gyűrűzés) keretében madárgyűrűzési bemutatót szervezünk vasárnap délelőtt. A program 6-11 óráig fog tartani. Ez idő alatt bármikor lehet jönni. A halóellenőrzéseket óránként fogjuk végezni. Mindkét program során a gyűrűzést Hegedüs Dani vezeti majd.
A területet autóval és busszal lehet megközelíteni.
Gépkocsival érkezők a Túzok utca kezdeténél levő telep mellett tudnak parkolni, majd be kell sétálni 300 métert a patak hídjáig.

Aki a tömegközlekedést választja az Örs Vezér térről induló 67-es busszal érheti el a helyet  (http://www.bkv.hu/busz/67.pdf). Innen szintén a telep mellett bevezető földútban folytatódó utcán kell bejönni.
A programok vihar vagy nagy eső esetén elmaradnak!

Mindenkit szeretettel várunk!

A túzok utcai nádasban kiépített CES hálóállás

Május 15-ei programjaink

Posted in Programok Szerző: mmebudapest - 2010/05/11
Tags: , ,

Most szombaton, május 15-én lesz az utolsó nagy kirándulásunk a félévben, amelyet Apaj-pusztára és a közelében található Ürbői-halastavakhoz vezetünk. A Kőbánya-Kispest vasútállomásról induló vonattal ajánljuk a túrát, amely 7:32-kor indul és 8:35-re érkezik meg Dömsödre. A találkozó a dömsödi vasútállamoson lesz és onnan visszük be a résztvevőket a madármegfigyelő lesekhez autóval. Ezért kérjük, aki tud jöjjön kocsival a túrára. Várhatóan kora délutánig, kb. 15.00 óráig tart majd a program. A hazautazás mindenki számára egyénileg megoldott, vonatok óránként indulnak Kőbánya-Kispestre, Ferencváros érintésével (Dömsödről indul: 14.24; 15.18 és 16.18).

Aznap esti budapesti programunk a Fülemülék éjszakája, amelyet idén a
Kerepesi-temetőben 18.00 órától este 22.00 óráig tartunk meg. Több turnusban, több
szakvezetővel lesz megszervezve a program, ahol 20-30-as csapatokban
vezetjük az érdeklődőket, fedezzük fel az éjszaka hangjait, és hallgatjuk
meg a fülemülék énekét! Aki szeretne jelentkezni önkéntesnek azon az estén –
főleg túravezetőket keresünk, akik már jobban ismerik a madárhangokat és
dalokat – jelentkezzen Berényi Zsombornál, a 20/354-8505-ös mobilszámon! Köszönjük szépen előre, ha tudtok egy kis önkéntes segítségnyújtást, szakvezetést vállalni!

Várunk mindenkit sok szeretettel a programokon!

Életkép egy korábbi apaji túráról

Budapest természeti értekei az MR1-Kossuth rádióban

Posted in média Szerző: mmebudapest - 2010/05/01

Budapest levegője az egyik legszennyezettebb az európai fővárosok közül –
halljuk gyakran a hírekben. Fővárosunk egy másik cím tulajdonosa is, erre
azonban már büszkék lehetünk, a miénk ugyanis a legtöbb védett természeti
értéket hordozó főváros. Erről azonban csak ritkán és szűk, leginkább
természetvédelmi körökben hallani. Az MR1-Kossuth Rádió most változtat
ezen. Sorozatot indít, melyben azokat a kincseket – például
orchideamezőket, lápokat, lezárt barlangokat, ártéri erdőket, ritka hüllő-
és madárfajokat – mutat be, melyekről gyakran még azok a budapestiek sem
tudnak, akik a közvetlen közelükben élnek. A sorozat jövő pénteken (május
7-én) délután indul, ehhez csinál kedvet az Ismeretlen “zöld” Budapest
című műsor, melyet most vasárnap (május 2-án), 8.30-kor sugároznak. A
műsor vendége, Bajor Zoltán, a MME Budapesti helyi csoportjának elnöke,
aki épp a múlt héten kapott miniszteri kitüntetést a fővárosban végzett
munkájáért. Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Pro Natura
emlékplakettel tüntette ki Budapest védett és védelemre érdemes
természeti értékeinek megóvásáért.

A sorozat riportjai péntek délutánonként hallhatóak majd, az MR1-Kossuth
Rádió Közelről című műsorában. Az 5 óra és fél hat között elhangzó
bejátszások közül az egyik mindig a főváros valamelyik természetvédelmi
értékét mutatja majd be.