Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Őszi hangulat a Kiskunságban

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/09/21
Tags: ,

Az első őszi túránkra meglehetősen kevés érdeklődő érkezett a beígért rossz idő miatt, de azért így is négy autóval útnak indultunk a vasútállomásról a Réce-tanösvény felé. Ez első megállóknál kabasólymokat és kék vércséket láttunk vadászni a pusztában, valamint egy subadult rétisas ült messze a távolban egy karón. A tanösvény keleti végénél sok barna rétihéját, egerészölyvet, egy átrepülő kanalasgémet, valamint különböző tollazatú hantmadarakat, fiatal rozsdás csukokat és egy csapat nagy pólingot láttunk. Juhász Imre egy csapat felrepülő túzokcsapatot pillantott meg, amelyet röptében sikerült a hatlábú lesből megfigyelni. Ócsai Péternek és Horváth Gábornak köszönhetően sok rozsdástorkú pityert hallottunk a magasból szólni jellegzetes magas “cíííp” hangjukon. A nap folyamán több vonuló példányt sikerült így észlelni, de sajnos leszállva nem tudtuk őket megfigyelni.

A résztvevőkkel megbeszéltük, hogy autóval folytatjuk utunkat a kunpeszéri út felé. Az utunk során egy az egyik gazdaság géptelepén Horváth Gábor egy kuvikot vett észre egy vontató acélcsövében, melyet sokan le is fotóztak, szépen kint ült a madár a borongós időben.

Útközben az új tehenész telep melletti trágyaszikkasztó tavacskánál álltunk meg, ahol szürke és réti cankókat hallottunk, valamint egy kisebb csapat csörgő réce is találtunk. Itt a szikkasztó mellett egy kiszáradt akáccsúcson egy tojó Nagy sándorpapagáj hangoskodott, amely valószínűleg valamelyik tanyáról szökhetett meg. Jellegzetes hangja messziről elárulta jelenlétét, a résztvevők sokáig figyelgették a madarat és sok fénykép is készült róla.
Innen a kunpeszéri úton túzokokat kerestünk, és szerencsénkre az egyik parlagon hagyott szántón 16 példány fiatal kakast csodálhattunk meg viszonylag közelről, mindenki nagy örömére.

Délután utolsó állomásként megnéztük Szomor Dezső ivadéknevelő tavait, és a mellette elterülő Alsó-Szúnyog pusztát, ahol a sok megmaradt vízállásnak köszönhetően rengeteg vízimadarat láttunk. Elsősorban récefélék voltak igen nagy mennyiségben. Több százas csörgő, kanalas és tőkés réce csapatokat, valamint nyílfarkú és fütyülő récéket láttunk. A nyári ludak is majd ezres csapatban együtt mozogtak már a fiatalokkal. Két-három példány fiatal rétisas tanyázott a pusztán, a környező kiszáradt fák ágairól tartották szemmel a vízimadarakat. Később az egyik madár fiatal nyári ludakra csapott rá, de sikertelenül zárult vadászata. Partimadarakból bíbiceket, két példány havasi partfutót és sok sárszalonkát láttunk az iszapos parton táplálkozni. Érdekességként egy fiatal bütykös ásóludat és egy fiatal sarlós partfutót figyelgettünk sokáig a közeli vízfoltokon. Az ivadéknevelőknél egy szép öreg üstökösgém is szem elé került.

Köszönjük szépen a túravezetők nyújtotta segítségét, így Bárdos Imrének, Balogh Ferencnek, Juhász Imrének, Horváth Gábornak és Ócsai Péternek egyaránt. Ritka alkalom volt, hogy több madarász vezetőnk volt a túrán, mint résztvevő, de így annál több madárfajt tudtunk megmutatni az érdeklődőknek.

Várunk sok szeretettel minden blogolvasót az októberi 1-2. napján megrendezésre kerülő Európai Madármegfigyelő Napokon és az október 29-ére szervezett Homoktövis élőhelykezelési akciónkon!

MME Budapesti Helyi Csoport
Berényi Zsombor

Kis csapatunk (Fotó: Horváth Gábor)

Kis csapatunk (Fotó: Horváth Gábor)

Juhász Imre valamit talált (Fotó: Ócsai Péter)

Juhász Imre valamit talált (Fotó: Ócsai Péter)

Kuvik a csőben (Fotó: Ócsai Péter)

Kuvik a csőben (Fotó: Ócsai Péter)

Nagysándor papagáj, a szökevény (Fotó: Ócsai Péter)

Nagy sándorpapagáj, a szökevény (Fotó: Ócsai Péter)

Túzokot figyelve (Fotó: ÓCsai Péter)

Túzokot figyelve (Fotó: Ócsai Péter)

Alsó-Szúnyog (Fotó: Horváth Gábor)

Alsó-Szúnyog (Fotó: Horváth Gábor)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: