Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Szalakóta Road Show 2016

Posted in Beszámolók,madárvédelem Szerző: mmebudapest - 2016/07/14
Tags: , , , , , ,

Idén ismét megszerveztük nyilvános szalakóta gyűrűzési akciónkat. A rendezvény előtti időszakban ellenőriztük a Felső-Kiskunságban kihelyezett több mint 100 mesterséges odúnkat.
Az idei eredmények alapján 58-60 pár költött területen, amelyből a mi ládáinkban 50 pár talált otthonra. Néhány esetben már kirepülős fiókákat találtunk, de volt olyan fészek is, ahol még kotlott a tojó.
A gyűrűzésre 50 érdeklődő érkezett. Közösen 6 odút néztünk meg. Az első helyen három fióka volt gyűrűzhető, de a közelben található másik odúban pusztulást tapasztaltunk. A harmadik megállónál kb. 20 napos fiatalokat tudtunk megmutatni. A 4. odú meglepetésként volt betervezve, ugyanis ebben 10 napos búbosbanka fiókák lapultak. A délelőtt során kisebb és nagyobb szalakóta fiókákat is sikerült látni, így több „fiókafázist” tudtunk bemutatni.

Ezúton köszönjük önkénteseinknek a munkát, akik a felmérésben, odúkihelyezésben, karbantartásban, illetve a gyűrűzésben segédkeztek az év során. Név szerint: Bárdos Imre, Juhász Imre, Szász László, Benesovits Nóra, K. Szabó Attila, Sarlós Dávid, Karcza Zsolt, Lukács Katalin, Ócsai Péter, Balogh Katalin, Péntek István, Kovács Miklós.

Az első fiókák gyűrűzése. (Fotó: Balogh Katalin)

Az első fiókák gyűrűzése. (Fotó: Balogh Katalin)

Sok érdeklődő érkezett (Fotó: Balogh Katalin)

Sok érdeklődő érkezett (Fotó: Balogh Katalin)

7-8 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

7-8 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

13 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

13 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin)

Kb. 18 napos szalakóta fióka (Fotó: Zilahy Tibor)

Kb. 18 napos szalakóta fióka (Fotó: Zilahy Tibor)

20-23 napos szalakóta (Fotó: Zilahy Tibor)

20-23 napos szalakóta (Fotó: Zilahy Tibor)

Kirepült fióka Apaj közelében (Fotó: Balogh Katalin)

Kirepült fióka Apaj közelében (Fotó: Balogh Katalin)

Búbosbanka 10 naposan (Fotó: Zilahy Tibor)

Búbosbanka 10 naposan (Fotó: Zilahy Tibor)

 

Reklámok

Szalakóta Road Show a Kiskunságban

Posted in Programok Szerző: mmebudapest - 2016/07/04
Tags: , , , , , ,

Idén is fogunk szalakótákat gyűrűzni a Felső-Kiskunságban. Erre július 10-én, vasárnap kerül majd sor.
A fészkelésre alkalmas speciális D odúkat évről évre ellenőrizzük, tisztítjuk. A tervünk, hogy néhány lakott odút végigjárunk és a gyűrűzéshez már elég fejlett fiókákat jelölőgyűrűvel látjuk el, amely során lehetőség lesz a szalakótákat testközelből megnézni, lefotózni.

Találkozó: 9:00-kor a szittyóürbői kocsmánál. Ez a google térképen Juhászföld Puszta néven szerepel.

Megközelítés: Bugyiról Kunpeszér felé kell jönni egy rossz minőségű úton, kb. 9 km-re lesz egy kis település, ahol gyülekezni fogunk.

GPS koordináták:  47.143785  19.193837

A program kb. délig fog tartani.

A helyszínek csak gépkocsival megközelíthetőek, így csak autóval érkezők tudnak a túrán részt venni!

Fontos információ még, hogy a kocsma és a mellette található üzlet bezárt, így a vásárlást ne oda tervezzétek!

Mindenkit szeretettel várunk!

urbo_meeting

Találkozóhely (Forrás: Google Maps)

 

 

Szeles kiskunsági nap sok madárfajjal

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2016/04/20
Tags: , , ,

Áprilisi fő túránkat az egyik közkedvelt területre, a Felső-Kiskunsági pusztára szerveztük.

Közel 50-en vágtunk neki az pár km-es túrának. Akik a vasútállomásra érkeztek szerencsések voltak mert mindjárt két gulipán megfigyelésével gazdagodhattak. Az Apaj melletti Réce tanösvényen vezetett ismét sok érdekességet tartogatott az érdeklődök számára. Az első órában a szép napsütés mellett közepes szél fújt mindössze, a jó fények kiváló lehetőségeket adtak a nedves pusztát kedvelő fajok megfigyelésére. Teleszkópjaink segítségével rengeteg cankófélét, gémeket, ludakat láthattunk. Ragadozókból sem volt hiány, talán a legizgalmasabb két rétisas megfigyelése volt, de később egy frissen érkezett kabasólymot is láttunk vércsékkel közösen vadászni. 10 után már nagyon erős szél fújt, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. A szöveges leírás helyett inkább a fotók meséljenek erről a szép délelőttről.

Apaj_20160418_Lendvai_Csaba_001

A puszta látképe (Fotó: Lendvai Csaba)

A puszta látképe (Fotó: Lendvai Csaba)

A tanösvény kezdeténél mindjárt sok madárfajt láttunk. (Fotó: Lendvai Csaba)

A tanösvény kezdeténél mindjárt sok madárfajt láttunk. (Fotó: Lendvai Csaba)

 

A bíbic a puszta jellegzetes és gyakori költőfaja (Fotó: Mecseki Attila)

A bíbic a puszta jellegzetes és gyakori költőfaja (Fotó: Mecseki Attila)

Tojó barna rétihéja (Fotó: Mecseki Attila)

Tojó barna rétihéja (Fotó: Mecseki Attila)

Sárszalonka (Fotó: Mecseki Attila)

Sárszalonka (Fotó: Mecseki Attila)

Egerészölyv (Fotó: Mecseki Attila)

Egerészölyv (Fotó: Mecseki Attila)

A természetvédelem címeremadara: a nagy kócsag (Fotó: Mecseki Attila)

A természetvédelem címermadara: a nagy kócsag (Fotó: Mecseki Attila)

Szintén gyakori költőfaj a nyári lúd, amelyet több helyen apró fiókákkal láttunk. (Fotó: Mecseki Attila)

Szintén gyakori költőfaj a nyári lúd, amelyet több helyen apró fiókákkal láttunk. (Fotó: Mecseki Attila)

A puszta egyik ékköve a sárga billegető (Fotó: Mecseki Attila)

A puszta egyik ékköve a sárga billegető (Fotó: Mecseki Attila)

A nylt területek gyakori sármányfaja, a sordély (Fotó: Orbán Zoltán)

A nyílt területek gyakori sármányfaja, a sordély (Fotó: Orbán Zoltán)

Nászrepülő sárszalonka... (Fotó: Orbán Zoltán)

Nászrepülő sárszalonka… (Fotó: Orbán Zoltán)

...amely jellegzetes pergő hangját a faroktollával adja nagy sebességgel végrehajtott nászrepülése közben (Fotó: Orbán Zoltán)

…amely jellegzetes pergő hangját a faroktollával adja nagy sebességgel végrehajtott nászrepülése közben (Fotó: Orbán Zoltán)

A fekete fejű és piros csőrű szerecsensirályok folyamatosan a területen mozogtak (Fotó: Mecseki Attila)

A fekete fejű és piros csőrű szerecsensirályok folyamatosan a területen mozogtak (Fotó: Mecseki Attila)

Felső-Kiskunsági Szalakóta Road Show 6. alkalommal

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2015/07/12
Tags: , , , , ,

Idén ismét megszerveztük nyilvános szalakóta gyűrűzési akciónkat. A rendezvény előtti időszakban ellenőriztük a Felső-Kiskunságban kihelyezett  több mint 100 mesterséges odúnkat.

Az idei eredmények alapján 52-55 pár költött területen, amelyből a mi ládáinkban 44 pár talált otthonra. Néhány esetben már kirepülős fiókákat találtunk, de volt olyan fészek is, ahol még kotlott a tojó.

A gyűrűzésre 40 érdeklődő érkezett, így idén is igazi road show jött össze. Közösen 6 odút néztünk meg. Az első helyen már csak egy fióka volt gyűrűzhető, a többiek már kirepültek, míg a következő odúban kb 2,5 hetes fiatalokat tudtunk megmutatni. Sajnos pusztulást is tapasztaltunk, ami rendszeresen előfordul, az okot nem tudtuk megállapítani. A program második felében olyan fiókákat is találtunk, amelyek kb 8-10 naposak lehettek és még a tollaik is alig nőttek ki, így őket most nem gyűrűztük meg.

Ezúton köszönjük önkénteseinknek a munkát, akik a felmérésben, odúkihelyezésben, karbantartásban, illetve a gyűrűzésben segédkeztek az év során. Név szerint: Bárdos Imre, Juhász Imre, Szász László, Benesovits Nóra, K. Szabó Attila, Farkas Szabolcs, Sztarenszky Magdolna, Karcza Zsolt, Lukács Katalin, Ócsai Péter, Balogh Katalin, Péntek István.

Ürbö mellett egy tradicionális fészkelőhelyre mentünk először. (Fotó: Balogh Katalin)

Ürbö mellett egy tradicionális fészkelőhelyre mentünk először. (Fotó: Balogh Katalin)

A fészkeket létrával közelítettük meg. (Fotó: Balogh Katalin) Ócsai Péter gyűrűző egy szalakóta fiókával (Fotó: Balogh Katalin)

A fészkeket létrával közelítettük meg. (Fotó: Balogh Katalin)

Ócsai Péter gyűrűző egy szalakóta fiókával (Fotó: Balogh Katalin)

Ócsai Péter gyűrűző egy szalakóta fiókával (Fotó: Balogh Katalin)

A fiókák gyűrűzése közben sok információval szolgáltunk. A fotón Péntek István gyűrűzi az egyik szalakótát. (Fotó: Balogh Katalin)

A fiókák gyűrűzése közben sok információval szolgáltunk. A fotón Péntek István gyűrűzi az egyik szalakótát. (Fotó: Balogh Katalin)

Még tokos, ezáltal torzomborz külsejű fióka a gyűrűzés során. (Fotó: Balogh Katalin)

Még tokos, ezáltal torzonborz külsejű fióka a gyűrűzés során. (Fotó: Balogh Katalin)

Egy két héttel korábban gyűrűzött öreg szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba)

Egy két héttel korábban gyűrűzött öreg szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba)

A szalakóta védelmi csapat egy része (Fotó: Dobay Orsolya)

A szalakóta védelmi csapat egy része (Fotó: Dobay Orsolya)

Az esemény „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” (LIFE13/NAT/HU/000081) című LIFE+ program keretében valósult meg. További részletek: http://www.rollerproject.eu

Tavaszi hangulat Apajon

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2014/03/17
Tags: , ,

Március 15-én hazánk egyik legnépszerűbb madarászhelyére vezettünk túrát. Apaj-pusztát minden madarász jól ismeri és idővel biztosan meg is látogatja. A terület tavasztól őszig rengeteg madárfajnak biztosít élőhelyet, melyek közül van olyan, amelyik csak átvonulóban mutatkozik, ám sok költőhelyként használja. Március közepén már várható volt, hogy több tavaszi fajjal is találkozunk, így a nap során elő is került a nagy goda, bíbic, nagy póling, piroslábú cankó, pajzsos cankó. A területen tocsogósok alakultak ki, melyben több partimadár szívesen keresgélt táplálék után. Mellettük nagy kócsagok, szürke gémek is álldogáltak, míg a barázdabillegetők a rájuk oly jellemző mozgásformával keresgéltek apróbb rovarok után. A sok teleszkópnak köszönhetően egy fán pihenő vándorsólymot is mindenki megfigyelhetett. A tájat figyelve hirtelen nagy csapat madár emelkedett a magasba és jobban körülnézve megláttuk az okát is. Egy rétisas repült el viszonylag alacsonyan és ez okozott riadalmat a pihenő, táplálkozó madarak körében. Később egy ágra ki is ült, ahol azonban varjak piszkálták szinte folyamatosan. Ragadozó madarak közül még láthattunk barna- és kékes rétihéját, karvalyt, egerészölyvet. Ez utóbbiból több példány is szem elé került, amint a magasban mozdulatlan szárnyakkal körözött. A rétihéják ezzel szemben a föld közelében repültek ami a bíbiceknek egy cseppet sem tetszett, folyton szemmel tartották. A területen mozgó hollók sem jártak jobban, mert amint a földre ereszkedtek, a bíbicek azon nyomban megtámadták őket, újabb és újabb zaklató zuhanórepülést végeztek és a holló feje felett pár centivel elsüvítettek.
A búcsúzó telet a fenyőrigók csapata jelezte. Mintegy 20 példány ült fel a fa koronájába, így távcsővel könnyen meg lehetett figyelni őket. A tavaszt az erdei pintyek és mezei pacsirták kitartó éneke jelezte leginkább, illetve a vízből sok helyen felhangzó unkák hangja.
A szerencsésebbek egy ritkán szem elé kerülő madarat, a guvatot is láthatták, ám mivel ő nem kedveli az emberi jelenlétet, így a sűrű vízinövényzetbe gyorsan visszahúzódott. A víz szegélyében ökörszem és vörösbegy is mozgolódott a bokrok mélyén, melyből az utóbbi néhány strófát énekelt is. Rajtuk kívül még számtalan énekesmadár valamint néhány harkályféle is szem elé került, így a nap végére valamivel több mint 50 madárfajt láthattunk. A nap egyik érdekes megfigyelése volt egy egyedül mozgó daru.
Köszönjük a vezetők –Berényi Zsombor, Horváth Gábor, Juhász Imre, Kincses László, Laposa Dávid, Lendvai Csaba- segítségét!

Az első lesnél. (Fotó: Frekot Erika)

Az első lesnél. (Fotó: Frekot Erika)

A terület. (Fotó: Balogh Katalin)

A terület. (Fotó: Balogh Katalin)

A bíbicek a tavasz egyik hírnökei (Fotó: Mecseki Attila)

A bíbicek a tavasz egyik hírnökei. (Fotó: Mecseki Attila)

A fenyőrigók már észak felé tartanak. (Fotó: Mecseki Attila)

A fenyőrigók már észak felé tartanak. (Fotó: Mecseki Attila)

A kanalasgémek már megkezdték a fészkelést. (Fotó: Mecseki Attila)

A kanalasgémek már megkezdték a fészkelést. (Fotó: Mecseki Attila)

Nyári ludak (Fotó: Mecseki Attila)

Nyári ludak (Fotó: Mecseki Attila)

Egy róka megfigyelés is színesítette a napot! (Fotó: Mecseki Attila)

Egy róka megfigyelés is színesítette a napot. (Fotó: Mecseki Attila)

A nádasok lakója a barkóscinege. (Fotó: Mecseki Attila)

A nádasok lakója a barkóscinege. (Fotó: Mecseki Attila)

Már szépen vonulnak a vörösbegyek is.  (Fotó: Mecseki Attila)

Már szépen vonultak a vörösbegyek is. (Fotó: Mecseki Attila)

A vándorsólyom megfigyeléséhez így sorakoztunk fel. (Fotó: Balogh Katalin)

A vándorsólyom megfigyeléséhez így sorakoztunk fel. (Fotó: Balogh Katalin)

Egy átrepülő daru is színesítette a napot. (Fotó: Mecseki Attila)

Egy átrepülő daru is színesítette a napot. (Fotó: Mecseki Attila)

Tavaszi túra Apajon

Posted in Programok Szerző: mmebudapest - 2014/03/12
Tags: , ,

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportjának első tavaszi madarász kirándulása Apajra vezet.
A terület madárvilága nagyon gazdag. Az utóbbi napok enyhe  időjárása miatt a madárvonulás egyre aktívabb, így reményeink szerint akár 50-60 madárfajjal is találkozhatunk.

Célpont: Apaj-puszta
Időpont: március 15. szombat. Időjárástól függően kb 14:00-15:00-ig tart majd a kirándulás.
Találkozó: Dömsödi vasútállomáson (Apaj település mellett van közvetlen) 9:35-kor.
Megközelítés: Vonattal vagy személygépkocsival
Aki vonattal utazna, annak a 8.32-kor Kőbánya-Kispestről induló és 9:35-re érkező vonattal célszerű jönni.
Túravezetők: Laposa Dávid, Horváth Gábor, Kincses László, Juhász Imre, Berényi Zsombor, Lendvai Csaba
Könnyű terepre kell számítani, de a sár miatt bakancs feltétlenül ajánlott.
A már bevált módszer szerint gépkocsival közelítenénk meg a területet, megspórolva így kb. 3 km sétát.
Ezért kérjük az autóval érkezőket, hogy lehetőség szerint segítsenek a vonattal érkezőknek a kijutásban!
A túra végén a vasútállomásra visszajutás egyénileg történik!
Kérem, hogy aki autóval jönne jelezze (lendvai.csaba@mme.hu), hogy kb. tervezni tudjuk, hány autó lesz bevethető.
A túra során az Apaj településhez közeli tanösvényt és pusztákat fogjuk meglátogatni!

Őszi madarásztúra Apajon

Posted in Programok Szerző: mmebudapest - 2013/09/11
Tags: , ,

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportjának szeptemberi madarász kirándulása Apajra vezet.
A terület madárvilága nagyon gazdag. Az utóbbi napok esőzései és a változékony időjárás miatt a madárvonulás egyre aktívabb, így reményeink szerint akár 50 madárfajjal is találkozhatunk.

Célpont: Apaj-puszta
Időpont: szeptember 14. szombat. Időjárástól függően kb 14:00-ig tart majd a kirándulás.
Találkozó: Dömsödi vasútállomáson (Apaj település mellett van közvetlen) 8.45-kor.
Megközelítés: Vonattal vagy személygépkocsival
Aki vonattal utazna, annak a 7.32-kor Kőbánya-Kispestről induló és 8.49-re érkező vonattal célszerű jönni.
Túravezetők: Laposa Dávid, Horváth Gábor, Juhász Imre, Berényi Zsombor, Lendvai Csaba
Könnyű terepre kell számítani, de a sár miatt bakancs feltétlenül ajánlott.
A már bevált módszer szerint gépkocsival közelítenénk meg a területet, megspórolva így kb. 3 km sétát.
Ezért kérjük az autóval érkezőket, hogy lehetőség szerint segítsenek a vonattal érkezőknek a kijutásban!
A túra végén a vasútállomásra visszajutás egyénileg történik!
Kérem, hogy aki autóval jönne jelezze (lendvai.csaba@mme.hu), hogy kb. tervezni tudjuk, hány autó lesz bevethető.
A túra során az Apaj településhez közeli tanösvényt és pusztákat fogjuk meglátogatni!

Negyedik alkalommal gyűrűztünk szalakótákat Apajon

Az ide évben ismét nagy sikerrel zajlott az MME Budapesti Helyi csoportjának szalakóta road showja.  70 érdeklődő érkezett a programra. Az idei évben a szalakóták mellett partifecskéket is sikerült megjelölnünk, amelyet mindenki megtekinthetett és testközelből láthatta a madarakat. Összesen 3 fészekaljban 14 szalakóta lett megjelölve, 2 fészekben 5 vörös vércsét találtunk, illetve több mint 40 partifecskét is elláttunk jelölőgyűrűvel. Köszönjük a segítséget Szegedy Istvánnak, Bárdos Imrének, Lopusny Andrásnak, Juhász Imrének, Horváth Tibornak és Sarlós Dávid gyűrűzőnek. Továbbá mindenkinek köszönetet mondunk, aki segített a program sikeres megvalósításában.

A szittyóürbői találkozó helyen közel 70-en gyűltünk össze. (Fotó: Horváth Tibor)

A szittyóürbői találkozó helyen közel 70-en gyűltünk össze. (Fotó: Horváth Tibor)

Földutakon haladva megközelítettünk több szalakóta odút is. (Fotó: Horváth Tibor)

Földutakon haladva megközelítettünk több szalakóta odút is. (Fotó: Horváth Tibor)

A második ládában szép fejlett fiókákat találtunk, így megkezdődött a a gyűrűzési bemutató (Fotó: Horváth Tibor)

A második ládában szép fejlett fiókákat találtunk, így megkezdődött a a gyűrűzési bemutató (Fotó: Horváth Tibor)

DSC_9885_HT

A fiókák már nagyon szép tollakat növesztettek, és egytől egyig mind nagyon jól tápláltnak bizonyult. (Fotó: Horváth Tibor)

A fiókák evezőtollai már nagyon szép kék színűek voltak. Ennek a fiókának már csak pár nap volt hátra a kirepülésig. (Fotó: Gergely Cecília)

A fiókák evezőtollai már nagyon szép kék színűek voltak. Ennek a példánynak már csak pár nap volt hátra a kirepülésig. (Fotó: Gergely Cecília)

Egy másik odúban 5 fiókát találtunk... (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)

Egy másik odúban 5 fiókát találtunk… (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)

... a közelben pedig 4 vörös vérse fióka gubbasztott a tagjaink által kihelyezett költőládában. (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)

… a közelben pedig 4 vörös vércse fióka gubbasztott a tagjaink által kihelyezett költőládában. (Fotó: Ifj. Bebesi Zoltán)

Egyéb érdekességekkel is találkoztunk a nap során. Talán a legjobb fajnak túzok mondható, amelyet elég közelről láthattunk. (Fotó: Bárdos Imre)

Egyéb érdekességekkel is találkoztunk a nap során. Talán a legjobb fajnak a túzok mondható, amelyet elég közelről láthattunk. (Fotó: Bárdos Imre)

Szalakóta Road Show a Kiskunságban

Posted in Programok Szerző: mmebudapest - 2013/06/28
Tags: , , , , , , , ,

2013-ban újra szervezünk szalakótagyűrűzést a Kiskunságban kihelyezett odúinknál. A program július 6-án, szombaton lesz Bugyi-Apaj térségében. A fészkelésre alkalmas speciális D odúkat Szegedy István, Lopusny András, Juhász Imre, Bárdos Imre és Balogh Ferenc  ellenőrzi évről évre,  és Szász László és Horváth  Tibor jóvoltából újabbak is kikerültek idén. A tervünk, hogy a lakott odúkat végigjárjuk és a gyűrűzéshez már elég fejlett fiókákat jelölőgyűrűvel látjuk el, amely során lehetőség lesz a szalakótákat testközelből megnézni, lefotózni.
Plusz programként a közeli vörös vércse ládákat is megnézzük és a gyűrűzhető fiókákat megjelöljük. Szintén meglátogatjuk a tavaszi időszakban felújított partifecske telepet, amelyekben gyurgyalagok is fészkelnek.

A program szervezői: Szegedy István, Lopusny András, Bárdos Imre, Balogh Ferenc, Juhász Imre, Sarlós Dávid, Szász László, Horváth Tibor.

9:00-kor találkozunk a szittyóürbői kocsmánál. Bugyiról Kunpeszér felé kell jönni egy rossz minőségű úton, kb. 9 km-re lesz egy kis település, ahol gyülekezni fogunk.

A helyszínek csak gépkocsival megközelíthetőek!

Kedvcsinálónak ajánlom figyelmetekbe a tavalyi beszámolónkat!

Mindenkit szeretettel várunk!

Gólyafiókák a fészekben: Gólya Road Show a Kiskunságban

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2013/06/27
Tags: , , ,

2013. június 15-én elindult az MME szervezésében az országos Gólya Road Show. A rendezvények középpontjában a gólyafészkek felmérése és a gólyafiókák színesgyűrűs jelölése áll. A nap során 3 településre – Alsónémedi, Bugyi és Dabas- látogattunk el, ahol felkerestük a fehér gólya fészkeket.

A június 15-ei eseményen számos érdeklődő jelent meg az évzáró és a ballagási ünnepségek ellenére. Az érdeklődők mellett a Lush képviselője, Joó Katalin is jelen volt az eseményen és legnagyobb örömünkre elújságolta, hogy a „charity pot” termékük 3 hónapig tartó értékesítéséből a gólyavédelemet szeretnék támogatni. Ahhoz, hogy a gyűrűzés és a fészkek ellenőrzése szakszerűen történhessen meg, az ELMŰ kollégái álltak rendelkezésünkre. Szakértelmükön túl, ők biztosították a darus kocsit, ami a fészkekhez való feljutást tette lehetővé, így járulva hozzá az esemény sikeréhez.

A várakozásainkat felülmúlta az idei első gyűrűzésen megszámlált fiókák száma. Az eddig megszokott átlagos fészekalj 3 fiókát számlált, míg most volt olyan, ahol 5 illetve 6 kis gólyát is találtunk. Meglepő módon a fiókák mérete eléggé egységes volt, pedig a tavaszi havazás, majd hűvös, csapadékos idők nem ezt sejtették számunkra.
A fiókák bal lábára fém-, míg a jobb lábára színes gyűrű került. Volt azonban olyan fióka, mely még túl kicsi volt, így nem kapott „azonosítót”. Az érdeklődőknek Benei Béla mesélt a gyűrűzésről és egy-egy fészeknél lépésről lépésre követhették a gyűrűzés etapjait. Majd arról is hallhattak, hogy a vonuláskutatásban milyen szerepe van a különböző színű és fazonú gyűrűknek.
A fészekfelmérés során találtunk egy drótba gabalyodott fiókát is, akinek e szerencsés találkozásnak köszönhetően meg tudtuk szabadítani a lábát a fémtől, ami a későbbiekben a madár pusztulását okozta volna. Sajnos a gólyák fészkük bélelésére mindet összeszednek, ezért ajánlatos a fészkek környékén fokozottan ügyelni, hogy ne maradjon háztartási és mezőgazdasági szemét, például bálamadzag parlagon. Amíg a fiókák nem tudnak lábra állni csak a könyökükön csúszkálva közlekednek a fészekbe magukra sodorva így a hulladékokat. Majd mikor ez már őket is zavarja, megpróbálják magukat kihámozni belőle, többnyire sikertelenül és ez okozhat lábvesztést (amputációt), vagy akár jelentheti az életük végét is. Mindenki megkönnyebbülésére a dróthálót felcserélve, egy színes gyűrűvel került vissza a fióka a fészekbe.
Esetenként egy-egy fiókát lehoztunk a fészekből, akárcsak az imént említett sérült madarat, és így a lenti nézőközönség is szemügyre vehette a fiókát. A kicsik örömmel fogadták az egyes helyszíneken a fekete-fehér csöppségeket és szeretettel vették körül őket, valamint meg is simogatták a fiókákat. A kevésbé forgalmas helyeken és ahol a fiókák kellően fejlettek voltak ahhoz, hogy 15-20 percet is kibírjanak anyjuk árnyékolása nélkül, elidőztünk. Így mindenki, aki szertett volna betekinteni a gólyafészekbe, megtehette természetesen szigorúan betartva a biztonsági előírásokat és viselve az ELMŰ biztosította védőfelszerelést. Ez a lehetőség sokak számára, kicsiknek és nagyoknak egyaránt újdonság és nagy élmény volt, hiszen nem minden nap nyerhetünk bepillantást egy gólyafészek életébe.
Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a Gólya Road Show sikeresen indult, 8 fészekben 36 fiókát számláltunk össze (1 fészekben 6, 3 fészekben 5-5, 3 fészekben 4-4 és 1 fészekben 3 fióka volt), ebből 35-öt gyűrűztünk meg és 1-et pedig megmentettünk a drót okozta sérülésektől.

Írta: Skrionya Barbara

Egy gólyafészek élete (Fotók: Skrionya Barbara)

Egy gólyafészek élete (Fotók: Skrionya Barbara)

Az ELMŰ biztosította számunkra a daruskocsit és hozzá a darukezelőket.

Gólyafiókát is lehetett simogatni

P1030382

Minden érdeklődőt felvittünk a fiókákhoz, hogy bepillanthasson a fészekbe és a szerencsésebbek még a szülőkkel is közelről találkozhattak.

Következő oldal »