Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Ködös reggel után vadlúdtömeg

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2013/11/22

Klasszikus őszi túránkra 70 érdeklődő érkezett. A dinnyési vasútállomástól indulva a pár éve épült Madárdal Tanösvényt látogattuk meg. A tóparton található madármegfigyelő les felé haladva több információs tábla segítségével mindenki megismerkedhetett a terület élővilágával. Az utóbbi napokban jellemző köd sajnos Dinnyésen is jelen volt és 11 óráig nem is szállt fel teljesen. Ez idő alatt egy kis madárgyűrűzésbe tudtunk bekapcsolódni, amely során barkóscinegéket, zöldikéket és sok egyéb fajt láthattunk, tovább sok érdekességet tudhattunk meg a területről.  A tóra 10 órától egyre több lúd érkezett és 11 körül már kb. 15 000-re duzzadt a számuk. A lilikek nagy csapatai mellett nyári ludak és négy vörösnyakú lúd is tartózkodott a tavon. Récék is szép számban úszkáltak a vízen, köztük csörgő, fütyülő, kanalas és nyílfarkú récéket láttunk. A túra második felében a közeli gyepeket néztük meg egy kis pihenővel egybekötve. Itt kékes rétihéját, nagy őrgébicset figyeltünk meg, illetve nagy örömünkre egy öreg fekete sas is szem elé került.

MME Dinnyés_20131116_003_szerk

Ködös reggel a tóparti toronynál. (Fotó: Mecseki Attila)

MME Dinnyés_20131116_087_szerk

Több ezer vadlúd érkezése a Fertőre (Fotó: Mecseki Attila)

Barkóscinege_20131116_20_szerk

A nádasok jellegzetes madara a barkóscinege (Fotó: Mecseki Attila)

Nagy póling_20131116_4_szerk

Átrepülő nagy póling (Fotó Mecseki Attila)

Reklámok

Egy hozzászólás to 'Ködös reggel után vadlúdtömeg'

Subscribe to comments with RSS

  1. Szeghalmi János said,

    Itt mellékelem a kirándulásról készített filmemet, amit a youtubra tettem fel:

    Üdvözlettel: János


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: