Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Októberi nyári idő érdekes madarakkal

Posted in Beszámolók,madárvédelem,média Szerző: mmebudapest - 2012/10/09
Tags: , , ,

Az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényét – szokásunkhoz híven – a Naplás-tóhoz szerveztük. Ismét nagyon kellemes, napos idő fogadott minket, ami sok érdeklődőt (350 embert) csábított a tó partjára. A szervezők már fél nyolckor a területen voltak, és a kipakolással, valamint a hálók kihelyezésével foglalatoskodtak. Mivel a hálók már üzemeltek  az első érdeklődők megérkezésekor, a 9 órára meghirdetett programot mindjárt madárgyűrűzéssel kezdtük. Sarlós Dávid gyűrűző önkéntesünk a reggeli ellenőrzésben több érdekes fajt is fogott, de mind közül a legérdekesebbnek egy fiatal kerti rozsdafarkú bizonyult. Ez a madárfaj a naplás-tavi rendezvény elmúlt 7 évében egy alkalommal sem került kézre, így mindenki számára csemegének számított testközelből látni. Az egyre több résztvevő érkezésével beindultak a standok is, sok szórólap, kitűző és CD fogyott, de “madaras érdekességek részleg” is folyamatosan tele volt. A tavon sajnos csak tőkés récéket tudtunk mutatni a közönségnek, de reméljük a 14 fogott faj 42 példánya mindenkit kárpótolt. A nagy résztvevői létszám ellenére mindenki megérinthetett 1-1 madarat, illetve hallhatta a rendkívül gyors szívdobogásukat. A program során Orbán Zoltán narrációjával sok hasznos információt kaptunk a madarak viselkedéséről és vonulásáról, illetve bemutattuk a hálókat és azok működését is. A nap folyamán összesen 35 faj 380 egyedét sikerült megszámolnunk, legnagyobb mennyiségben tőkés récéket. Köszönjük önkénteseink (Balogh Katalin, Benesovits Nóra, Kocsi Attila, Sarlós Dávid) segítségét!
A gyűrűzött fajok a következők voltak: erdei pinty: 3, barátposzáta: 7, zöldike: 2, erdei szürkebegy: 3, kerti rozsdafarkú: 1, barátcinege: 1,  széncinege: 5, kék cinege: 1, őszapó:11, csilpcsalpfüzike: 2, fitiszfüzike:1, csíz: 2, vörösbegy: 1, mezei veréb:1 példány.

Már 9 órakor megkezdődött a madárgyűrűzési bemutató (Fotók: Lendvai Csaba)

A Madárbarát Kert programmal is megismerkedhettek a résztvevők.

A madárvédelmi eszközöket is bemutattuk.

A gyerekek között is nagy sikere volt a kitűzőknek.

Kincses Laci a Kossuth Rádiónak ad riportot.

Sarlós Dávid gyűrűzési bemutatója is bekerült a műsorba.

A megjelölt madarakat a gyerekek engedhették el.

A nap legritkább madara: a kerti rozsdafarkú.

A gyűrűzések közötti időben megmutattuk a hálót és meséltünk a működéséről.

Az érdeklődőket egy sorba állítva lehetőség nyílt a “személyes találkozóra” is a madarakkal.

Mindenki számára nagy élmény volt meghallgatni a madarak szívverését.

Közben sokan érdeklődtek az információs pultunknál.

A “madaras érdekességek standnál” is sokan gyülekeztek.

A csíz egy hím példánya.

Reklámok

2 hozzászólás to 'Októberi nyári idő érdekes madarakkal'

Subscribe to comments with RSS

  1. Kovács István said,

    Köszönöm a sok kedves bizonyítékot! Így már én is jelen lehettem, nagyon nagy élvezettel. A rendezvény nagyon látványosra sikeredett a képek tanúsága szerint is. A csábítás a tagságra hozhat sikert, mert az én törpéim is ralta lógtak a blogon, szinte falták a madarakat.


  2. A riportok mikor hallgathatóak meg a rádióban?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: