Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Barátságtalan arcát mutatta az őszi puszta

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2012/09/17
Tags: , ,

Az őszi szezon első túráját Apaj-pusztára szerveztük. A célunk, hogy a területet minden évben egy kicsit más időpontban, más fázisában mutassuk be. A barátságtalan idő ellenére 35 fő érkezett a kirándulásra, sikerült is mindenkit kocsikkal a tanösvényig kivinni. A terület madárvilágát bemutató táblákat elhagyva  már az első pontról több egerészölyvet és egy átrepülő kabasólymot láttunk. A füves területen sajnos nagyon kevés madár mozgott, több cigánycsuk mellett füzikéket és énekes rigót láttunk. A nagyobbik lesből Zsombor egy halászsast szúrt ki, amelyet a nagy távolság ellenére jól meg tudtunk figyelni. A les környékén töltött fél óra alatt nem mozdult meg a madár, valószínűleg a reggeli zsákmányolt hal emésztésével volt elfoglalva. A kitartóbb résztvevőkkel tovább indultunk a halastavak felé. Az erős szél miatt ez terület sem hozta azt a madármennyiséget, amire számítottunk. Szürke gémek, tőkés récék mellett szárcsákat, 1 vörös gémet és egy bölömbikát láttunk. Páran hallottak cserregő nádiposzátát és fülemülesitkét is énekelni. Körbeérve a tavakon a csapat nagy része hazafelé vette az irányt, de néhányan még eljöttek a Kunpeszér közeli pusztákra. Útközben egy 16 fős fekete gólya csapatot vettünk észre, amely mindenki számára nagy élmény volt. Egy rövid kávézás után egy közeli kunhalomra mentünk fel, ahonnan a javuló, napos időben sok ragadozót sikerült megfigyelni. Kék vércséket, pusztai ölyveket, parlagi és rétisast is láttunk innen.

Borongós, esős időben indultunk a pusztába (Fotók: Balogh Katalin)

Vezetőink igyekeztek minél több fajt mutatni az érdeklődőknek.

A gátakon haladva keresgéltük a madarakat.

A toronyból sikerült látnunk a halászsast…

…amely nagy érdeklődést váltott ki a csapatból.

A Kunpeszér közeli dombon folytattuk a napot.

Pusztai ölyvet figyelve. (Fotó: Berényi Zsombor)

Pusztai ölyv (Fotók: Lendvai Csaba)

Pusztai ölyv felülről.

Adult hím kék vércse.

Fiatal kék vércse.

Reklámok

Egy hozzászólás to 'Barátságtalan arcát mutatta az őszi puszta'

Subscribe to comments with RSS

  1. Kovács István said,

    Féltem a sártól, de a Föld szomjasabb volt, minthogy sarat csináljon. A madarak mindig izgalmasak, ha kevesebben vannak is. Szép a felhozatal, sokkal többet kellett volna fotózni, mert most már ócó a “film”. Hi…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: