Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Kék vércsék hada a Jászságban

Posted in Beszámolók Szerző: mmebudapest - 2010/09/20
Tags:

Újabb rendhagyó túrát szerveztünk, ezúttal a csapatosan gyülekező kék vércsék megfigyelésére. A vasárnapi akció során Fatér Imre, a kék vércsék és a Jászság nagy ismerője kalauzolt minket. Rengeteg érdekességet hallhattunk a vércsék életéről, az eddig kutatások eredményeiről, miközben a fákon tollászkodó, vagy éppen szitakötőkre vadászgató madarakat nézegethettük. A 17 órás találkozó után mintegy 4 km-t haladt a 12 autóból álló karaván a parkolóig, ahonnan gyalog folytattuk az utunkat a madarak éjszakázóhelyéig. Már az útról lekanyarodva kb. 70 madarat láttunk, amelyek a vezetékeken illetve száraz fákon ücsörögtek, illetve a Zagyva egykori holtágát képező belvíz felett vadászgattak. A 28 résztvevő ekkor már napos időben nézegethette a vércséket. Vezetőink egy színes gyűrűs hím madarat is kiszúrtak, és folyik a nyomozás, hogy honnan származhat az illető példány. Ezután elindultunk a konkrét éjszakázóhely felé.  A behúzásra sötétedésig kellett várni, de azt hiszem mindenkinek megérte látni, ahogy a kb. 300 kék vércse egy nagy felhőben megindult a fűzfák felé, hogy elfoglalja szálláshelyét. A esti csendéletet néhány bakcsó kvakkogása színesítette még. Köszönjük segítőinknek és elsősorban Fatér Imrének, hogy létrejöhetett ez a délutáni élménydús program.

Csapatkép a jászalsószentgyörgyi találkozóhelyen (Fotó: Orbán Zoltán)

Kék vércsék vadászatának megfigyelése közben (Fotó: Lendvai Csaba)

Egyre nagyobb a figyelem (Fotó: Lendvai Csaba)

Tollászkodó kék vércsék (Fotó: Orbán Zoltán)

Vezetéken pihenő kék vércsék (Fotó: Lendvai Csaba)

A kék vércsék behúzását Szász Péter videokamerával is megörökítette!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: