Az MME Budapesti Helyi Csoportjának Blogja


Bajszos sármányok a budai Sas-hegyen

Posted in Érdekességek Szerző: mmebudapest - 2010/02/22
Tags:

A szép idő kivitt minket madarászni egy kicsit a XI.kerületi Sas-hegyre, ahova már régóta szerettünk volna feljutni páran, most ebben a DINPI is segítségünkre volt.
A csúcsokon erős északnyugati-szél volt, de a napsütéses, tiszta idő igazi tavaszi hangulatot ébresztett bennünk, tetézve még azzal is, hogy vonuló mezei pacsirtákat is hallottunk a magasban.
Havasi szürkebegyek után kutattunk a hegyen, hiszen rendkívül jó élőhelyek vannak a számukra a kopár dolomitsziklás oldalakon a téli időszakban, pár éve láttak is néhány példányt a hegytető környékén. Sajnos nekünk nem sikerült mefigyelnünk őket.
Viszont sikerült két bajszos sármányba belefutnunk a délebbi, bozótosabb oldalon, jellegzetes “zipp” hangjaik árulták el őket. Télen a Sas-hegyen is szokott egy-két példány áttelelni, de sajnos a fészkelési időszakban már nem látjuk őket. Budapesten még két területen fordul elő rendszeresen bajszos sármány a téli időszakban, a csillaghegyi Róka-hegyen és a Tétényi-fennsíkon.
Hazafele haladva egy holló is bekörözött fölénk, amely ritka jelenség a fővárosban, valószínűleg a Budai-hegyekből kóborolhatott ide, ahol folyamatosan növekszik az állománya.
Talán az új, szigorúbb területlátogatási rendszer – az, hogy egész télen zárva volt a természetvédelmi terület – is elősegítette a védett állat- és madárfajok terjeszkedését, és azok újbóli megjelenését a zavartalanabb, háborítatlanabb élőhelyeken! Az utóbbi évben rendszeresen láttak haragos siklókat is a hegyen, amiről azt feltételezték, hogy kipusztult a hegy hüllőfaunájából. Emellett a Sas-hegy a pannon gyík egyik legjelentősebb élőhelye a fővárosban! Mindkét hüllőfaj fokozottan védett, a haragos siklónak pedig az egyik utolsó menedéke, a Villányi-hegység után!
Márciustól már lesz hivatalos nyitvatartás a Sas-hegy Természetvédelmi Területen, ahol szakvezetés is kérhető. További részletek a http://sas-hegy.hu/nyivatartas oldalon!
Berényi Zsombor

Ritka téli vendég Budapesten a bajszos sármány (Fotó: Somogyi Péter)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: